Koma Tímea Zsófia és bátyja, Dániel tavaly áprilisban nyitotta meg a Daken nevezetű stúdiót a Szentkirályi és a Bródy Sándor utca sarkánál. Hogy az ötlet miképpen pattant ki a keszthelyi származású testvérpár fejéből, arról az üzlet vezetőjét kérdeztük, aki eredetileg anglisztikát végzett, de sminkesnek is kitanult, bátyja pedig bútorrestaurátor, aki a keszthelyi műhelyben varázsolja újjá a bútorokat.

– Nagymamánk, Gaubek Júlia Munkácsy Mihály-díjas designtervező volt, egyedi bútorokat is tervezett, amire Magyarországon is lehetőség nyílt már a hatvanas években. Járt világkiállításon, de nyugati, így dániai kiállításon is. Először az ő munkái után kezdtünk el kutatni, és az izgalmas nyomozás során szerettük meg a korszakot. Az egyik egyedi asztalát és székeit, amelyek az egykori Művelődési Minisztériumban voltak, sajnos még nem tudtuk felkutatni. Igaz, hogy a szocializmusban tömegtermelés folyt, de számtalan iparművész alkotott.

A kádári éra bútorairól ma nekem elsősorban a telkekre, nyaralókba kihordott, elhasználódott darabok jutnak eszembe, a maguk jellegzetes szagával, de Zsófi szerint sokkal többről van szó:

– Többnyire különlegesebb darabokat keresünk, amelyek lakásfelújításkor, pincékből és padlásokról kerülnek elő. Lomtalanításkor is  járjuk az utcákat, és ha nem is elsőként bukkanunk rá egy-egy leletre, pár ezer forintért meg tudjuk szerezni. A restaurálást Dani végzi, de nemcsak a fadarabokról csiszolja le a lakkot, hanem újra is gondoljuk a bútort, esetenként átalakítjuk. Nem marad meg a csillogó, fénylő lakk, jobban érződik tehát a fa. Árban így is piacképesek maradhatunk a lakásokat ma eluraló IKEA-világgal szemben is. Ez érvényes a lámpákra, kerámiákra is.

Hogy a szocializmusbeli tárgyak után nosztalgia ébredt-e, illetve miért is válnak vonzóvá e tárgyak a vevők szemében, arról is megkérdeztük az üzletvezetőt:

– Ma már minden vonzó, ami retró – ezt a korszakot, amivel mi foglalkozunk, leginkább vintage-nek nevezhetnénk. De a lényeg, hogy itt fabútorokról van szó, ami érződik a tapintáson, az illaton is, és a felújítás során igyekszünk  egyedibbé tenni ezeket, így a lámpákat is átfestjük. Mi sem gondoltuk, hogy ilyen széppé lehet tenni ezeket. Ma pedig ez e lekerekített formavilág, stílus nagyon közkedvelt, ami főleg Skandináviából ered, de egyszerűsége ellenére – hisz szó sincs cikornyás díszítésről – is lehetnek olcsók, de igen drágák is a darabok. A vintage és a retró közt nagy a különbség: az utóbbi a régi hangulatot idézi, azok a tárgyak nincsenek felújítva, újragondolva, míg a vintage modern marad, a korszerűséget is idézi.

A két ifjú vállalkozó mindennemű segítség, támogatás nélkül vágott bele a bizniszbe. De elindították Me and my slow furniture mozgalmukat is (ezt fenntartható lakberendezésnek magyarosíthatnánk), amellyel a környezettudatosságra hívják fel a figyelmet:

– Fontosnak tartjuk az újrahasznosítást, mert az újszerűséget is nyújtó régebbi darabok miatt nem kell fákat kivágni. Az a lényeg, hogy ne úgy válassz bútort, hogy csak tíz évre szóljon, majd jöhet az újabb divatnak megfelelő, vagy le kell cserélni, mert a kevésbé minőségi anyag elhasználódott, megkopott. Tehát ne a trendek szerint alakítsd ki a lakótered, hanem aszerint, ami neked tetszik, legyen hozzá kötődésed, és ne ugyanazt lásd, amit mások lakásában is. Története is van a bútornak, amit elmesélünk a vevőnek: hol találtuk, kié lehetett. Olykor aranyos bevésésekre bukkanunk, nevekre, szerelmi jelekre, de régi fénykép is előkerült már a fiókok mélyéről. Nem mellékes, hogy ha régi bútort veszel, tíz-húsz év múlva ennek az értéke nemhogy csökken, de még nőhet is. A válság során pedig mintha az érződne, sokak számára fontosabbá válik, milyen tárgyak közt élnek, dolgoznak otthon egész nap. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Ványi Ákos